NEW AGE vagy ISTEN ? (2. oldal)
avagy egy csodálatos gyógyulás története
7 év múlva beavatások, több is
Lassan letelt tehát a bűvös 7 év (a reiki -s élményeim óta), s szinte egyik napról a másikra bele is csöppentem a megtapasztalások sűrűjébe (ismét). A netes "tanítóm" hiába óvott tőle, a vágy és a csábítás akkora lett bennem, hogy elmentem két Aktív Szellemgyógyászat tanfolyamra (2002. októberében). Mindenáron gyógyulni és gyógyítani akartam.
Egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben - sem ebben az időszakban, sem a reiki avatás alkalmával - hogy az energia honnan jön. Egyszerűen hittem, hogy Istentől jön, hisz imádkozunk Istenhez, s utána kérjük le az energiát.
Visszagondolva a szellemgyógyászat beavatásomra, csak jóval később ütött szöget a fejemben, hogy a beavatás első napjának estéjén miért mentünk vajon el egy médiumhoz a "mesterrel", de elmentünk. Ami ott történt, halvány emlék maradt, számomra túl misztikus esemény volt, valahogy szó szerint nem fogta az agyam az egészet, a miértjét sem tudom azóta sem, legfeljebb csak sejtem.
A tanfolyam második napján, a 2. beavatás után különböző gyakorlatokat végeztünk. Csodálatos élmény volt, hogy láttam az ott lévők auráját, egy másik gyakorlatnál az egyik csaj energetikai rendszerét, szinte hihetetlen megtapasztalások voltak ezek. Elbűvöltek.
Egyetlen állandó jelenség is megjelent az életemben rögtön a 2. beavatás után, egy világoskék kis energiagomolyag. Ennek örültem nagyon. Ez angyaljelenség (a netes Tanítóm mondta). Ennek a dolognak a jelentőségét igazából akkor nem is értettem.
Ma már tudom (pár hete), hogy ennek mekkora óriási jelentősége van. Úgy gondolom, hogy igen, valóban egy angyal jelenlétét jelzi, s aki ilyent tapasztal, nagyon-nagyon hálás lehet Isten gondviseléséért. Másképpen megfogalmazva: "Isten egy angyalt küldött hozzád, hogy vigyázzon rád, megóvjon valamitől." Én legalábbis így értelmezem.
Akkor, a beavatás után viszont minden megtapasztalást a beavatás eredményének véltem.
Az igazság az, ha ezeket a dolgokat valaki egyszer megéli, bizony hajlamos lesz azt hinni, hogy "kiválasztott", a nagy Isteni Terv része, még ha oly naiv, hiszékeny és általában szerény is, mint én, akkor is képes ilyen élményektől kicsit a föld felett járni 10 centivel ... , szóval képes elrugaszkodni a valóságtól.
Persze ezt nem nehéz megtenni, mert amíg az érzések/érzékelések szépek, vagy kellemesek, addig minden ember azt nyugtázza magában, hogy jó úton jár. Ez nálam is pontosan így történt. A reikivel kapcsolatban is lenyugodtam.
Az ezután következő kb. 6 hét nagyon klassz volt, rengeteg szép élményem volt, a legtöbb mélyen meditatív állapotban, de az egészségemmel, a saját magam gyógyításával nem foglalkoztam, s ez fel sem tűnt.
A egyik élményemet leírom, mert az igen mély hatást tett rám.
A felhők között, talán egy görög templom hatalmas oszlopai derengtek, a lépcsősort tisztán láttam, alsó lépcsőjén magamat, térdelve és mély tisztelettel meghajolva... a lépcsősor tetején, bár elmosódva, inkább néha-néha felderengve, ült az Atya. Mellette egy angyal állt. A templom mellett közvetlenül egy kert, éreztem, hogy vannak benne.
Kértem az Atyát, segítsen a kapcsolatot felvennem egy hozzám hasonló érzés- és lelkivilágú szellemi vezetővel, akitől tanulhatok. Szeretném az emberek lelkét gyógyítani, megtanítani őket a szeretetre. Segítsen ebben nekem.
A következőket hallottam: - most menj!
Átsétáltam a kertbe, egy angyal fogadott, szeretettel lebegett mellettem, időnként átölelt, arcom megsimogatta és nyugtatgatott (ugyanis mélyen megilletődött voltam az Atyával való találkozásom miatt). Körülnéztem a kertben, megcsodáltam a szivárvány színeinek megfelelő virágokat, melyek közel sem hasonlítottak a földi virágokra, látványban, - talán energiagomolyagok voltak. Csodálatos szépségüket és a hatásukat a lelkemre megfogalmazni sem tudom szavakkal. Nem földi szépség volt, annál sokkal felemelőbb volt a látvány. Egy idő után az Angyal visszairányított, így visszamentem a lépcsőhöz és ismét kérdeztem az Atyát, segít-e nekem.
A következő gondolatok jöttek... érdekes, mintha hallottam volna, bár tisztán tudtam, hogy az én, tiszta gondolataim. Akár útmutatásnak is vehetem:
"- Szeresd az állatokat, ők a természet részei.
- Szeresd a földet, melyen biztosan vetheted meg a lábad.
- Szeresd a levegőt, mely együtt lélegzik veled.
- Szeresd a vizet, mely a léted része.
- Szeresd a Napot, mely mindenhova egyformán ontja fényét és melegét.
- Szeresd az embereket, mindegyiket egyformán, mert ők mind a Teremtés részei.
- Most menj!
Visszatértem saját, éberebb gondolataimhoz és élveztem, ahogy az energia árad rám és élveztem, ahogy, mint két meleg és bizsergető, puha, de biztonságos kéz megfogja a felkarom és csak fogja, fogja és bizsereg és jó meleg.:)
Mielőtt teljesen felébredtem, meglepett egy érzés, valaki puha, meleg keze megsimította a homlokom többször egymás után. A szobában egyedül voltam.:)
*
Na jó, vissza a valóságba. A fenti kellemes időszaknak egyszer csak vége lett.
A szellemgyógyász tanfolyam után 7 héttel volt a reiki mesteri tanfolyam. Hát, őszintén megmondom, fogalmam sincs hova siettem ennyire ezekkel a tanfolyamokkal, két különböző tanfolyam között ajánlják a pár hónapos, sőt, általában a fél éves szünetet, de végülis a "mester" annyira rajta volt, én pedig olyan gyorsan szerettem volna mindjárt mindent tudni, ... szóval így utólag sem értem, hová volt ez a sietség, de akkor már azt hiszem benne voltam abban a bizonyos ördögi körben.
A lényeg, hogy a reiki mesteri előtt pontosan 1 héttel étvágytalan lettem, olyan szintig, hogy a kajára gondolni sem tudtam, csak vizet ittam egész nap. Szinte állandóan éreztem a combomon, lábamon hideg fuvallatokat, a testem különböző részein bizsergést, nemigazán kellemes érzések voltak, a hideg fuvallat különösen zavart, de miután hallottam másoktól, hogy a beavatások előtti napjai hasonlóak voltak, elfogadtam tényként, hogy ez így van.
Így telt el a hét, fáradtan, de mégis kellő izgalommal vártam a beavatást, ami meg is történt, de aztán valahogy minden megváltozott.
Állandóan éreztem magam körül a hideg fuvallatokat, ami zavart. A régebbi kellemes érzékelések helyett például sötét árnyat láttam éjszaka a szobám falára vetülni, máskor a plafon és én közöttem lebegett. Nem csinált ugyan semmit, nem féltem, de kellemetlen élmény volt. Gyakorlatilag állandósult bennem az érzés, hogy "nem vagyok egyedül" a lakásban.
Aztán volt, amikor energia jött rám annyira, hogy szinte belenyomott az ágyba. A jegyzeteimből: "... a szívemnél jött az energia. Már nem meleg és nem izzaszt régóta le, csak jön és nyom és a kezeim bizseregnek, érzem, ahogy halad le - fel, mintha az izmaim, izületeim lazítanák. Kellemes, bár 1-1 élesebb szurkálást kihagynék szívesen, a jobb bokám csakrájánál, na az nem volt kellemes, nem győzte az ideg rángatni a lábam".
Régebben aranyos kis energialabdácskákat láttam este a sötétben, ez megváltozott hideg, natúr fémszínű és "fémes érzést" keltő, nem hideg, mégis "mintha" hideg lenne, látványúra.
A lényeg, hogy folyamatosan volt valamilyen érzetem. Leggyakrabban nem kellemes.
Aztán azt vettem észre, hogy mintha turkásznának a fejemben. Szó szerint éreztem az éles, szórú mozgásfélét a tarkómban. Hihetetlen gyorsasággal csináltam védőburkot magam köré, de mert ez a matatásféle váratlanul ért, a nap bármely szakaszában, ezért szinte állandóan csak a védőburkot csináltam, a gondolataim szinte a védekezésem körül forogtak egész nap.
Kicsit kezdtem szétesni, mondhatnám, megviselődtem. Az öngyógyítás eszembe sem jutott.
Ezeket a dolgokat (itt fent) fehéren-feketén leírtam akkor, magamnak, worddokba, amikor történtek. A dologban a nagyon elgondolkodtató, hogy akkor (2002-ben) egyszerűen nem fogtam agyilag, hogy valami nincs rendben, valami nagyon, de nagyon megváltozott!
Csak írtam, naplószerűen az eseményeket és mentem tovább.
*
Bizony mentem, méghozzá kerek kettő hét múlva egy Arolo tanfolyamra, rá három hétre pedig az Arolo II.-re.
Gyakorlatilag három különböző természetgyógyász tanfolyamot végeztem el kettő hónap alatt. Egy ember csinálta mindhármat, vele is: közösségi portál, "ezoszoba", itt ismerkedtünk meg.
Kicsit összefoglalva tehát. 2001. tavaszától az energia iránti érzékenységem olyan mértékig nőtt, hogy rendesen éreztem a pozitív és negatív energiát is a testemen, bizonyos fényviszonyok mellett láttam is azokat, s a három utolsó beavatás utántól az illatukat is éreztem.
Az Arolo I. után lelassult és nagyon fáradt voltam. Nem nagyon értettem, miért. Hisz feltöltődve kellene lennem. Már a reiki mesteri után is ilyen voltam. Emlékszem, a reiki I. után is fáradt voltam, a testemben, de mégis felszabadult és energiával teli és szárnyaltam. Most nem.
Megnyugtattam magamat azzal, hogy ez a beavatás a finomenergetikai rendszerre hat és ezért a fáradtság.
Másnap egy kisebb sikeres "gyógyításos" élményem volt, vagyis megtapasztaltam, hogy az arolo "működik", aztán több semmi. Magamat gyógyítani meg sem próbáltam, egyszerűen eszembe sem jutott. Néha volt még "látomásom", ezüstös energiavonulatok, meg ilyenek, de szinte rosszul hatottak rám. A jegyzeteimet abbahagytam.
Két hét csak úgy elment, aztán egyszerűen világvége hangulatba kerültem. Napokon keresztül azzal az érzéssel és gondolattal ébredtem, hogy mennyi szeretetet kaptam egyáltalán az életben? voltak-e boldog időszakaim, amik igazán életben tartják az embert? amennyi boldogságban részem volt, az egyáltalán elég az életben maradáshoz? A meg nem kapott szeretet hiánya rémesen fájt.
Egyik nap is ebben a hangulatban meditálgattam, becsuktam a szemem és egy csillogó, finom kis ezüstfonalat láttam, s vágytam a túloldalra, nem fájdalmas érzéssel, csak egyszerűen éreztem egy pillanatra a túloldal békéjét, s rendesen elért egy érzelmi hullám, mikor is összegeztem az életemben elért és átélt dolgokat, s megkérdőjeleztem az életem értelmét. Szerencsémre később egy jót aludtam és átbillentem ezen az érzelmi üresség érzésen.
Letelt a három hét és megtörtént az arolo második beavatása is. Kaptunk szimbólumokat és megtanultuk használni, s a nap végén volt az avatás. Az avatás után befulladtam.
Egy számomra meglepő dolog volt, a beavatás "szertartásakor" a jobb fülemnél határozott, nagyon meleget éreztem. Kellemes volt. Az érdekes, - mikor a beavatás után megbeszéltük, ki, mit érzékelt, "látott", esetleg "hallott" a beavatás során -, senki, még csak hasonlót sem érzett. Fura, de a "mester" nem tudta, mi lehetett az. Határozottan olyan érzésem volt: megjelöltek. És egy bizonytalanságérzettel jöttem haza.
Ma már tudom, hogy az a melegség az isteni gondviselés megnyilvánulása volt, s hogy nyugtalankodnom nem emiatt kellett volna.
*
a túlélés ...
Három hónap alatt kaptam 3 különböző behangolást (az utolsót 2002. december 28-án). Ez idő tájt még kapcsolatban voltam a netes "tanítómmal" is, folyamatosan konzultáltunk, tanítgatott és küldte a különböző energiákat, stb.
Nyugodtan mondhatom, hogy még mozgalmasabb lett az életem, mint a reiki mesteri után. Nem csak láttam és éreztem az energiát, s éreztem az illatát, de hallottam "nyüzsgéseket", pukkanás szerű hangocskákat is körülöttem. Minden működött.
Kaptam látomásokat (amiket szintén nyitott szemmel láttam), más, sok egyéb mellett pl. felettem ringatódzó szeráfot, de úgy általában is szokatlan és fura dolgok történtek körülöttem. Néha játékos-incselkedősnek tűnt a dolog, néha már-már erőszakosnak, ez azért inkább rémisztett, mint szórakoztatott, de úgy általában "normális" keretek között maradtak a dolgok, már amennyire ezek a dolgok egyáltalán normálisak. A netes "tanítóm" egyébként is megnyugtatott, hogy vele is történtek ilyen dolgok, egy idő után majd elmúlnak.
Részlet a jegyzeteimből:
"Ettől persze még volt, amit furcsának találtam, hogy például a sötétben egyszer csak mégjobban elsötétült a helyiség, mintha bejött volna valami hatalmas fekete, de miután megerősítettem magamban, hogy nem kell félni, megkérdeztem hangosan: - te ki vagy? Na jó, ha nem felelsz, fogd meg a kezem, légyszi! … Kinyújtottam a kezem és éreztem, ahogy egy meleg kéz megfogja. Igaz, hogy baromi nehéz volt és elnehezítette a karomat, de azt hittem, ez a természetes. Aztán meg számtalanszor tapasztaltam, "mintha" egy meleg kéz fogná a vállam. A jobb vállam. Ilyenkor mindig az volt a gondolatom, hogy ő biztos az őrangyalom. Szóval, ezért voltam nyugodt és bizalommal teli."
Szinte folyamatosan kaptam valamilyen "kezeléseket", a testem különböző részein, néha szurkálásokat, matatásokat érzékeltem.
Szentül meg voltam győződve, hogy ez mind a beavatások hatása, hogy most a "felkészítésem zajlik valami nagy feladatra". A hetek pedig csak mentek. A gyógyításra egyáltalán még csak gondolni sem gondoltam.
Közben egyre nagyobb belső késztetést kaptam arra, hogy könyvet írjak, ezért 2003. februárjában hozzá is fogtam.
A dolog ugyan meglepett -de mert hallottam már ilyen esetekről, ezért hamar elfogadtam-, leültem a számítógép elé, s csak úgy jöttek a gondolatok a fejembe. Nem gondolkodtam, csak írtam. Folyamatosan. Oldalakon keresztül. Olyan dolgokról, amiről fogalmam sem nagyon volt.
A könyv témája? A nem földi intelligencia képviselőiről szólt. A feladatom a könyvvel (ez egy belső sugallat volt): megértetni az emberekkel, hogy nem kell félni tőlük.
Nem pontosan értem a "kiválasztottságom okát", még most sem. Valóban rendkívül nyitott voltam és elfogadó a földönkívüli jelenségekkel szemben, hittem, hogy vannak, érdeklődéssel hallgattam és olvasgattam a témával kapcsolatos élménybeszámolókat, de hogy én legyek a szószólójuk, ... szokatlan szerep volt, mert utólag végigolvasva a könyv vonatkozó részeit, kifejezetten a védelmükre keltem.
Hosszú, "zárt" időszak következett számomra.
Szinte állandóan a gépnél ültem, s írtam, s közben kaptam különböző "kezeléseket", volt köztük sok olyan, ami fájt, de a legtöbbe belealudtam, s mire felébredtem, a fájdalom nyoma is elmúlt. A jelenlétüket különös illat, enyhe égett elektromos szag kísérte.
Részlet a későbbi jegyzeteimből:
"A könyv sorai "egy bizonyos hangulatban", beállítódottsággal íródtak, szinte belső sugallatra, egy bizonyos céllal, hogy: a körülöttem lévő léleklényeket elfogadtassam a külvilággal, szeretetreméltóságukat, segítőkészségüket és segíteni akarásukat hirdessem, egyszóval: szeretetet ébresszek velük kapcsolatban a könyvet olvasó személyben.
Emlékszem, egyszerűen indultam, bekapcsoltam a gépet és írtam és írtam, mert a fejembe csak úgy tolultak a szavak, mondatok, aztán felálltam, kerestem valami könyvet, találtam valami ide vonatkozó részletet, mintha csak meg lett volna jelölve a könyvben, ahol ki kell nyitnom és gépeltem-gépeltem az ide vonatkozó sorokat. Akkor is érzékeltem, hogy olyan kerek és egész, amit tudatni akarok a nyilvánossággal, ami az én pillanatnyi lexikális tudásommal nem várható el, mégis tömören, kereken, hivatkozásokkal telitűzdelve csak úgy jött belőlem az információ."
Na most megállok egy pillanatra és megkérdezem Tőled kedves Olvasó: - ugye most arra gondoltál, nem vagyok komplett. (?)
Belátom, tökéletesen igazad van.
Pedig a dolgok, amiket fentebb írtam, így történtek. Legalábbis így érzékeltem. A könyvírásnak nyoma van, az érzeteket pedig megéltem. Ha más mesélne nekem ilyenekről, s én nem éltem volna meg hasonlót, bizony én is csak borzongnék, s meglehetősen bizarrnak találnám a dolgot, de nézz csak körül az interneten, találsz az enyémhez hasonló történetet.
Én beírtam az előbb a google-ba: "a sötét erők", s magam is meglepődtem, milyen sok találat van.
Pár éve, egészen véletlenül egy pap történetét olvastam, őt évekig tartotta "fogságban" a "sötét oldal", mire feleszmélt, vagyis amikor kegyelmet kapott Istentől.
Közel három hétig tartott a "könyvírás".
Most idemásolok két részletet a későbbi jegyzeteimből:
"Sok mindent nem értettem azokban a napokban, s miután a netes "tanítóm" nem ért rá, megmagyaráztam magamnak például, hogy miért kell 3 héten keresztül csak nyers tojásba aprított kenyeret ennem.
Egy tisztulási folyamatnak gondoltam, egyszerűen ennyi. Feltűnt ugyan, hogy gyenge és fáradékony kezdtem lenni, egyre inkább húzott az ágy és bizony egy-egy "beavatkozás" után bealudtam, de mindezt természetesnek vettem. Különös, néha fájdalmas "beavatkozásaikat" gyógyításnak gondoltam. Ha háborogtam is magamban, vagy később már hangosan is, abban bíztam, egyszer majdcsak véget ér ez az időszak."
Márciusban már meg akartam szabadulni tőlük, de nem ment. Mindig a sarkamban voltak, akárhová mentem.
A hangulatom igencsak változó volt már ezekben a napokban. Sorra találtam olyan könyvrészleteket a keresgéléseim során a földönkívüliekről, mint pl.: ránk kényszerítik az akaratukat!
A tiszteletem kezdett meginogni a Teremtő küldötteivel szemben. Rengeteget vívódtam.
A hónap közepén egy érzelmi katarzis dobott a mélypontra, annyira, hogy meg akartam halni. Konkrétan. A fejemben csak az lüktetett, hogy nincs értelme az életemnek, meg akarok halni (egyébként nem vagyok öngyilkos tipus, de ebben az időszakban párszor megtalált egy ezirányú belső sugallat).
Március utolsó hetében napokon át tartó intenzív "beavatkozások" a fejemen, - hát, bevallom, néha fájt. Nagyon. Ezekben a napokban folyamatosan, a nap bármely szakában állandóan éreztem a testem különböző részein szurkálásokat, bizsergéseket, hideg fuvallatokat, éjszaka a sötétben fényvillanások, időnként pattogások. Lámpánál aludtam. Borzasztóan untam már ezt a helyzetet, belekeseredtem, méltatlannak éreztem, csak azt vártam, mikor lesz már vége.
Idegileg totál ki voltam már ekkor.
Állandósult a kérdés a fejemben: biztos, hogy jót akarnak ezek az "idegenek" nekem? jók ők? s ha mégsem?
A megtapasztalásaim ekkorra már tulajdonképpen igazolták is a gyakorlatban, - már ami fizikai és lelki állapotom illeti- , hogy gáz van, - máig sem tudom pontosan, hogy miért - de mégis bizonytalan voltam, tehetek-e ellenük, tegyek-e ellenük, de a bizalmat velük szemben megkérdőjelezni sem nagyon mertem. Az is igaz, hogy ellenreakcióm esetén valami retorziótól is féltem, a lelkem mélyén. Aztán meg nem is nagyon mertem erről beszélni senkivel, féltem, kinevetnek. Meg aztán kivel is beszéltem volna?
Éreztem, hogy egyedül gyenge vagyok megküzdeni velük. És nem is elég tapasztalt. Valami hajtott akkoriban már, valamiféle kiutat kerestem, szerencsére, így jutottam aztán el egy volt reikis ismerősömhöz. Párszor bementem hozzá, s a szerencsém az volt, hogy Ő folyamatosan azt hajtogatta, hogy "nem jó, ha láthatatlanok!" a "látogatóid", "aki rejtőzködik, az nem jó!". Vele együtt végeztük valamikor a reiki tanfolyamot. Onnan az ismerettség. Még jó, hogy rendszeresen "odahajtott" hozzá, valami.
Nála aztán találkoztam egy másik ismerősömmel is, akivel szintén beszélgethettem erről. Mondta, hogy Ő látta a környezetében megjelent léleklényeket, akkor én miért nem?
Végül a reikis ismerősöm ösztönzött eléggé ahhoz, sokadik beszélgetésünk során, hogy a természetgyógyász barátnőmet hívjam fel. A hónap végén felhívtam, s akkor ért a döbbenet! A Barátnőm felvilágosított arról, hogy nem valamiféle felkészítésem folyik akármilyen nagy feladatra, hanem gyakorlatilag már csak hálni jár belém a lélek, ártó lények szinte kiszívták az összes energiámat. Pár nap múlva egy szellemgyógyásznál kötöttem ki, aki letisztította az aurámat és a lakásunkat is az ártó "feketéktől", védőburkot csinált, a Barátnőm pedig folyamatosan gyógyított, mert hetekig szinte mindenem fájt. Ők ketten (a Barátnőm és a szellemgyógyász) hoztak vissza, hetek alatt. Mindketten azt mondták, hogy ez nekem egy próbatétel, amiben részem van(volt), az egy erőszakos mentális támadássorozat. Még azt is mondták (mert mindkettő látó is), hogy nincs beavatásom, egy sem.
No comment.
Nem részletezem, milyen állapotban voltam. Annyi bizonyos, hogy nem egykönnyen mondtak le rólam a "látogatóim", mert még a lábadozásom időszakában is majdnem meghaltam. Egy alkalommal például teljesen stabilan álltam egy asztalon, egy Mária képet akartam feltenni a falra, simán majdnem hátrabillentem. Másik alkalommal ugyanez történt, a különbség csak annyi, hogy a függönyt tettem épp fel. Mintha valami láthatatlan erő lökött volna hátra.
Félelmetes, tudom, de ez mind így történt.
Még fél évembe került, amikorra teljesen helyrejöttem, bár az asztmám súlyosbodott időközben.
Az energiához való vonzódásom második nekifutása így ért véget. A közel fél év alatt gyakorlatilag egy révületben éltem, amire majdnem rámentem, egészségileg is, idegileg is. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy kb. februárban szakadt meg a kapcsolatom a netes "tanítómmal" is.
Ide még bemásolok egy részletet a későbbi (gyógyulásom utáni) jegyzeteimből:
" Március 5-től nem írtam. Így utólag visszatekintve, meglehetősen naivan álltam a dolgokhoz, nyílván volt bennem önteltség (hogy: hu! engem kerestek meg, kiválasztott vagyok! de jó!) és volt bennem hiszékenység egy általam mai napig ismeretlen emberrel szemben, aki "távtanított" és a különböző képességeivel "elvarázsolt", s február környékén magamra hagyott.
Ezt meg kellett tapasztalnom, valamiért."
Ez volt a második figyelmeztetés.
*
következő oldal
2009.03.12.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
